Title comes here

Subtitle comes here.


Édith Royer háza


A régi nagy kőbejárat egy faragott fakaput vesz körül, mely Illés próféta életének három eseményét ábrázolja: a Keritnél való tartózkodása, ahol hollók táplálták őt, Istennel való találkozása Hóreb hegyén, és a tűzszekéren való mennybevétele.

Nyissunk ajtót: egy XVIII.sz-i burgundiai ház udvarán találjuk magunkat. Ez volt Edith Royer, (született Challan-Bellval, 1841-1924), a Szent Szív bizalmasának hajléka, a Montmartre-i "Ima és Bűnbánat" társaság alapításának idején. Edith férjével, Charles-lal a bal oldali épületben lakott, míg anyósa és apósa a jobb oldaliban éltek. Szobájában (ez jelenleg a monostor kápolnája) Edithnek gyakran volt látomása Jézus szívéről.

Edith Royer akaratához híven utódai ezt a tulajdont egy szerzetesi közösség rendelkezésére bocsátják. Így mintegy ötven éven keresztül (1898-től 1950-ig) egy bernardina kolostornak adott menedéket, majd Jézus Kistestvéreinek jelöltháza volt, mielőtt 1974-ben befogadta a Nancy-beli kármelitákat.

Mindegyik közösség nyomott hagyott itt. A bernardina apácák egy folyosóval összekötötték a két épületszárnyat, és az emeleten cellákat nyitottak, a Kistestvérek egy boltozat hozzáillesztésével átalakították Edith Royer szobáját, mely kápolna lett.

A kármeliták a melléképületeket vendégházzá alakították, a nagy padlás pedig könyvtárrá vált. A refektóriumban az építés dátumát is felfedezhetjük: 1741.

A kápolna bejáratánál egy ikon idézi fel Edith Royer emlékét.
Sírja a falu temetőjében található, a monostor közvetlen szomszédságában levő templom előtt.


A temető

A monostor parkjában nyugszik az első két elhunyt nővér, a Szent Illés Kármel társalapítói.

"Boldogok azok, akiket te kiválasztottál,
Akiket Magadhoz vettél Urunk."
(szerzetesnők bizánci temetési szertartása)

Mária nővér, született Magdeleine Oudart.
13.1.1910 / Fogadalomtétel 24.01.1934 / † 6.1.1993

Erzsébet anya, született Marie Roussel.
18.11.1903 / Fogadalomtétel 7.6.1928 / † 15.6.1996

Könyvtár

A közösség könyvtára mintegy 30000 kötetet és nagyszámú folyóiratot tartalmaz; főleg a patrisztikus, ökumenikus, kármelita irodalom és ikonográfia témakörökre specializálódott. A Flavigny-ban 1980-ban elhunyt Szentháromságról nevezett Mária "vidéki domonkos" nővér (Dominicaines des Campagnes: francia alapítású domonkos kongregáció) személyes könyvtárának is helyet ad.
Egy másik, körülbelül 500 kötetet tartalmazó kollekció a vendégek rendelkezésére áll.